Hozzászólások (0)

Kertépítési szolgáltatásaink Üröm és Budakalász településeken

Budapest északi határában fekszik Üröm és Budakalász. A két szomszédos település napjaink kedvelt „célpontja” a budapesti agglomerációba költöző, főként természetkedvelő kisgyermekes családoknak.

Budakalász a Duna jobb partján fekszik, és a folyam túloldalán található Dunakeszihez hasonlóan a „Dunakanyar kapuja"-ként emlegetik. Területét keleten a Duna, észak felől Pomáz (és Szentendre), nyugatról Csobánka, délnyugati irányból Üröm (és Pilisborosjenő), míg délen a főváros III. kerülete határolja.

Minthogy keleti irányból – vagyis a Duna felől - teljesen nyitott, így a kelet felől fúvó szelek könnyen elérik a várost. Üröm felől nézve a Nagy-Kevély alsóbb lábára, dombjaira is felnyúlik a város pereme, amely településrészen a domboldalba épült, lejtős - hegyoldali kertkialakítás a jellemző.

Ez szintúgy igaz Ürömre, amelynek teljes területe lényegében dombvidéken fekszik. Délről illetve kelet felől az Üröm- illetve a Rókahegy lankái fogják közre a várost, míg északról a Nagy-Kevély ad védelmet a településnek. Mivel a hideg szeleket nagymértékben felfogják a környező dombok és hegyek, így Ürömön egy speciális, nyáron már-már mediterrán jellegű mikroklíma alakult ki.

Talán nem túlzás azt állítanunk, hogy a helyi éghajlati viszonyokhoz igazodva a mediterrán kertépítés Üröm vezető irányzata. Mindezt elősegíti a budakalászi és ürömi kőbánya, illetve az onnan kinyert terméskő-kínálat, melyben a melegebb, szinte már narancssárgás budai márga, és a fehéresebb budakalászi mészkő a meghatározó. Ez a színvilág tökéletesen illeszkedik a hazai mediterrán kertépítészethez. Rendszerint innen szállítunk más településen épített kertekhez is kőanyagot. Az ürömi terméskő egyaránt megfelelő alapanyag térburkolatok, támfalak, kerti sütők kialakításához.

 

Modern házak kertjei

Mindkét településen sok új építésű, vagy kifejezetten modern stílusban felújított házat találunk, melyekhez általában kisebb vagy közepes méretű kert tartozik. Az újonnan parcellázott lakónegyedek házainál a legtöbb esetben szép virágos előkertet alakíta(tt)nak ki a tulajdonosok, a ház háta mögötti vagy a ház mellett lévő, szeparáltabb részből pedig ún. pihenőkertet hoznak létre. A pihenőkert része rendszerint a burkolt terasz, ahova nyáresténként ki lehet ülni pihenni vagy a barátokkal sütögetni.

Az újépítésű vagy felújított házak kertjei különféle stílusokban épülnek. A kifejezetten modern vagy modern-minimál stílusban tervezett és épített kertekre a határozott vonalvezetés, a térbeli és felületi formák kiépítése, az élő és élettelen terek, a modern burkolatok váltakozása, egy-egy modern növénytartó elhelyezése, karakteres növények telepítése, minimál design esetén továbbá a letisztult formák és vonalvezetések kialakítása a jellemző.

 

Mediterrán kertépítés

A helyi terméskövek felhasználásával épült ürömi, budakalászi mediterrán házak fő ismérve a terrakotta színvilágú terméskő burkolat a házfalon, kerítéseken, támfalakon. A mediterrán stílusú házak kertjében nagyobb méretű teraszokat szoktunk kialakítani, mintegy a ház folytatásaként. A mediterrán kerteket a terméskő elemek (támfalak, tipegők, sziklakertek, térburkolatok) mellett a színes virág kavalkád, és a kifejezetten mediterrán eredetű növények telepítése jellemzi. Az általunk épített öntözőberendezéseknek hála az üde zöld gyep is fontos eleme a kertnek.


Egy általunk épített ürömi ház mediterrán kertjének részletei nyáron, majd ősszel

 

Domboldali, lejtős kertek

A domboldalba épült házak lejtős kertjeinek kialakítása speciális szakismeretet igényel. A Kevély oldalára felkúszó kertek esetében számolni kell azzal az adottsággal, hogy egy kiadós esőzés után a lezúduló esővíz sok növényt és épített kerti elemet tönkre tehet. A hegyoldalba, illetve domboldalba épült kerteknél oly módon kell kialakítani a terepviszonyokat, hogy egyfelől szabályozott módon vezessük el az esetlegesen lehulló nagyobb mennyiségű esővizet, másfelől „élhetővé” is tegyük a kertet a minél nagyobb sík felületek (teraszok) kialakításával.

Az ilyen adottságú, lejtős kerteknél támfalakkal vagy rézsűkkel (esetleg sziklakertekkel) próbáljuk meg eltüntetni, de legalábbis áthidalni a kisebb-nagyobb szintkülönbségeket.

 

Főbb szolgáltatásaink Üröm és Budakalász településeken

Ingyenes felmérés és árajánlat készítése
Kerttervezés, kertépítés Budakalászon és Ürömön egyaránt
Támfalak, sziklakertek tervezése, építése
Térburkolatok kialakítása
Őszi és tavaszi kerti munkák elvégzése

Kérem tekintse meg referenciaképeinket!

Hozzászólások

Szóljon hozzá:

Címünk:
Kövessen minket:


Minden jog fenntartva! © 2007-2017