Kertépítés Budapest különböző kerületeiben

Kertépítés Budapest Így dolgozunk Rólunk

Budapesti kertépítő vállalkozásként a legtöbb kertet természetesen Budapesten építjük. Az alábbiakban a kivitelezés helyszínére figyelemmel, kerületek szerinti bontásban mutatunk be néhány általunk tervezett, illetőleg épített kertet.

A képekhez tartozó cikkekben rövid leírást is olvashatnak az adott kertekről, míg a kertépítés Budapest budai kerületekre jellemző főbb tudnivalóit itt foglaltuk össze. Munkáinkról további kertképeket, kert ötleteket találhat a kertépítési referenciánk menüpont alatt (itt), valamint előtte-utána képválogatásaink között (itt és itt).


Kertépítés Budapest II. kerületében

Villakert építése Budapesten a 2 kerületben

A kúria jellegű rezidenciához illő villakert kialakítása és megtervezése során az elegáns környezet, a régi és az új harmonikus találkozásának megteremtése Megrendelőnk alapvető elvárása volt. A tágas terekkel rendelkező, ám a kíváncsi szemektől elzárt, intim és letisztult kert építése során a zöld és fehér harmóniáját valósítottuk meg: a gyönyörű gyepszőnyeg pázsit felületeket az örökzöld növényvariációk, az üdén zöldellő levéldísznövények és a kizárólag fehér virágú rhododendornok és hortenziák együttese biztosítja. Tovább..


Modern kert Budapest hegyvidéki övezetében

Modern kert építése Budapesten hegyvidéki viszonyok között

Egy hegyvidéki környezetben elhelyezkedő, budai kert kialakítása volt a feladatunk, ahol fontos szempont volt a szintkülönbségek eltüntetése. A kert összhangját a burkolatok és a zöld felületek egyvelege határozza meg. Egy tetőkert is kialakításra került, ahova megfelelő növényeket ültettünk. A kert végül olyan szép lett, mintha Tim Cook kertjébe tévedtünk volna. Tovább..


Igazi mediterrán kert építése a XVI. kerületben

Lejtős mediterrán kert építése Budapest 14. kerületében

Egy XVI. kerületi terrakotta színű mediterrán házhoz kellett, hasonló stílusú kertet kialakítanunk. A mediterrán jelleget kapásból a növényválasztással kezdtük: trombitafolyondár, rózsa, levendulák, jukka és fűfélék is helyet kaptak a kertben a különféle örökzöldek között. A hátsó kertben egy romantikus faház és egy pihenő sarok lett kialakítva. Összességében, tökéletesre sikeredett a kert és a ház összhangja. Ha romantikus hangulatú, mediterrán kertet szeretnél, ezt a munkánkat nézd meg. Tovább..


Kertépítés Budapest II. kerületében, Hűvösvölgyben

Kertépítés Budapesten mediterrán stílusban

Most egy eléggé komplex kertépítési munkát mutatunk be. A feladatunk az volt, hogy egy putri jellegű épületet is elbontva, a dzsungelszerű telket teljesen kitakarítva, a kialakuló kertet hozzácsatoljuk az áltaunk korábban már megépített szomszédos, mediterrán kerthez. A képre kattintva a főbb munkafolyamatokat bemutató oldalra érkezünk meg. Tovább..


Kerttervezés és kertépítés Budapest XVI. kerületben

Kis kert építése a 16. kerületben

Budapest XVI. kerületében, annak kertvárosias részén számos díszkertet terveztünk és építettünk az elmúlt években. Az itt bemutatott kertben a buja, íves vonalvezetésű virágágyások és a hátsó kertrészben található, kovácsoltvas futtatóval körbevett körterasz egyaránt a kertvárosias pihenőkertek hangulatát idézik. Tovább...


Kerttervezés, kertépítés Budapest XII. kerületében

Minimál kertépítés Budapest 12. kerületében

A minimalista design jegyében épült házhoz illő, modern, minimál stílusú kert építése és tervezése során az elsődleges szempont a minél nagyobb és tágasabb térhatás elérése volt az egyszerű és letisztult formák által. A szó pozitív értelmében vett egyszerűség a növényválasztásban és anyagfelhasználásban is megmutatkozik: a Budapest XII. kerületében található kertben kizárólag zöld lombú és fehér virágú növények kerültek elültetésre. Tovább..


Lejtős kert kialakítása Budapest XII. kerületében

Budapesti lejtős kert kialakítása a 12. kerületben

A kerttervezés és kertépítés Budapest budai kerületeiben rendszerint azzal jár együtt, hogy a megépítendő kerten belül meglévő szintkülönbségeket támfalak és rézsűk segítségével kell áthidalni, annak érdekében, hogy a "hegyes-völgyes" domborzati viszonyokon létesülő, sokszor igen lejtős kerteket élhetővé és jól használhatóvá varázsoljuk. Az itt bemutatott XII. kerületi kertben például egy közel 14 méteres szintkülönbségeket hidaltunk át vízszintes felületek és az azokat elválasztó, igen gazdagon növényesített, meredek rézsűk kialakításával. Tovább..


Modern kert kialakítása Budapest XVI. kerületében

Így épül egy modern kert a 16. kerületben

A modern kertépítés Budapest XVI. kerületében is egyre meghatározóbb stílusirányzat a kertek kialakítása során. A cikkünkben bemutatott modern stílusú kert egyik sarkába – a Megrendelő igényének megfelelően - egy 2X2 méteres kerti pihenő került. A modern pihenősarkot egy látszóbetonból készült magasított ágyás veszi körül, amely magasított ágyásba bambuszokat ültettünk. A képen látható modern kertről további infókért kattintson ide!


Kertépítés Budapest XVII. kerületében

Formabontó kert a XVII. kerületben

Budapest XVII. kerületében található újépítésű ház kertjének kialakítása során a nagyméretű zöldfelületet számos játékos formájú, és ezáltal formabontó vonalvezetésű "ágyás-szigettel" tettük változatossá. Tovább..


Kertépítés Budapest XIV. kerületében

Zugló

A kertépítés Budapest XIV. kerületében, Zuglóban nem csupán a családi házak zöldterületének kialakítását, hanem számos társasház és irodaház kertjének a parkosítását is felölelő tevékenység. A fenti képen egy zuglói irodaház általunk tervezett és megépített többfunkciós kertje látható, melyet az irodaházhoz tartozó hosszúkás és keskeny nyeles telken alakítottunk ki a téralkotás maximális szem előtt tartásával. További képek erről a kertről itt találhatóak!


Kertépítés Budafokon

Budafok

Budapest XXII. kerületében, Budafokon építettük a képen látható kertet, ahol a bujább kertkialakítás helyett, a tulajdonos igényének megfelelően az egyszerűbb vonalvezetésű virágágyások és a gyerekeknek kellő játékteret biztosító nagy fűfelület kialakítása volt a fő cél. A Kert építése Budafokon c. írásunkban további képeket és információkat találnak ezen letisztult, és így könnyen fenntartható kertről.

A legszebb referencia képeinket itt tekintheti meg.